Zeneszemle: Mindenféle zenei albumokról:klasszikus,rock,jazz,népzene. Ajánló, nem letöltés!

Nagyon szeretem, sokakkal együtt, az amerikai-kanadai Leonard Cohen: Hallelujah című dalát. Az utóbbi 1-2 évben egyre több magyar előadó is felveszi a dalt repertoárjába, a nevesebbek közül említsem  Kulka Jánost. Éneklik a Halleluját, magyarul. Zeneszerető keresztény emberként, pusztán hitre alapozva, sajnos, azt kell mondjam, nem tartom sikerültnek a magyar fordítást. Az alábbiak miatt: 1.A magyar emberek többsége, sőt,még a zsidó vallást gyakorlók többsége sem ismeri a héber zene sajatosságait, hangtanát. Ezért aztán a legtöbb hallgató számára az első strófa egyszerűen érthetetlen. Itt, véleményem szerint,el kellett volna rugaszkodni az eredeti szövegtől, nem fordítást, inkább átiratot kellett volna készíteni. 2. A szótagszám időnként nem stimmel, ezért az énekeseknek itt-ott el kell harapniuk egy-egy szótagot. Képzelem, mennyire örülök neki. 3. A negyedik versszakig azt hihetjük, kizárólag Istenről szól a dal azátn valahogy belekeveredik a szerelem. Ki érti ezt? Az vol...

Jó pár hete a legnagyobb videomegosztó portálon látható- hallható László Attila és Meggyes Csabi duettje,mely az Edda Művek Álmodtam egy világot című dalát dolgozza fel. Néhány megjegyzést szeretnék fűzni a produkcióhoz. 1. Nagyon tetszik az egész,Attila és Csabi karaktere,hangja,zenei profilja remekül kiegészítik egymást. 2.Remek ötlet volt,hogy szinti-alap helyett zongoraalappal vették újra a dalt. 3. Nem érezhetjük a duetten a feldolgozás-jelleget. Ma,a 21.században is lehet világot álmodni. És ha már megálmodtuk,ugyebár... Egyszóval:szerintem nagyon jó feldolgozás,nagyon jó duett.Igazi,nívós zene,bárhol a nagyvilágban felvállalható.

Nagyon ritka, hogy kortárs opera akkora nemzetközi sikert arasson, mint Eötvös Péter zeneműve,A szerelemről és más démonokról. Több fesztivált megjárt zeneműről van szó, amely bizonyítja, hogy a zenés színház a 21. században is tud olyat mondani, ami érdekli mind a szakmát, mind a nagyközönséget. 2017.óta számtalan hazai és nemzetközi elismerést " zsebelt be" Eötvös Péter operája. A szerelemről és más démonokról kiváló ihletforrás, a világhírű író, Gabriel García Márquez azonos című regénye alapján íródott, a többnyelvű szöveget ( mely itt nemcsak az etno-divat kedvéért többnyelvű, hanem a sajátos poliglottság sajátos funkcióval bír) Hamvai Kornél jegyzi. A zene elképesztően jó, olyan mélységeket hoz elő a lélekből, melyre irodalomban csak a többek között García Márquez nevével is feljegyzett mágikus realizmus képes. A cselekmény szerint egy fiatal lányt veszett kutya harap meg, de ebből nem lesz szenzáció, mert ugyanebben a pillanatban napfogyatkozás köszönt a városra. A ...

Bartók zenéjének sokoldalúságáról az is árulkodik, hogy milyen sokféleképpen fel lehet dolgozni ( legalábbis 2015.óta, amikor lejárt a műveire vonatkozó jogvédelem). A Sárik Péter Trió látszatra lehetetlen vállalkozásba fogott, mikor X Bartók című lemezén Bartók-műveket dolgozott fel jazz stílusban ( hogy aztán a jazz is mennyire sokoldalú, mennyire gyűjtőfogalommá vált, az más kérdés). Az itt előadott klasszikus zenemű-feldolgozások közül nekem a Mikrokozmosz tetszik legjobban: ha két, pontosabban három szóban kellene összefoglalni: líra és lendület. Aki érdekel a szomszédos népek zenéje, örömmel fogja hallgatni a Román táncok adaptációját is. Bartók Béla- tudomásom szerint- nem rajongott a jazzért. Túl felszínesnek tartotta a dallamvilágot, illetve kifogásolta az improvizáció központi szerepét. Ugyanakkor értékelte a jazz mélyén megbúvó "népi lényeget", a százados mélységeket. Azt gondolom, a Sárik Péter Trió X Bartók című albuma tetszene a 20.század talán legnagyobb ma...

Hát, ez brutális volt! Néztem a MüpArt Classic sorozatot az m5 kulturális tévécsatornán ( csak az érdekesség kedvéért a dátum: 2020.január 15., este). Nem vagyok igazán tájékozott a klasszikus zenében, a meglehetősen nonkonform orosz zsenitől, Szkrjabintól pedig egyetlen művet sem ismertem. Kovács János karmester vezényletével felcsendült az orosz zeneszerző utolsó zenekari műve- és, bár nem jellemző rám, de padlót fogtam. Tátott szájjal bámultam a képernyőt, mint kamaszgyerek koromban a focimeccset. A Prométheusz- A tűz költeménye című zenekari darab egyáltalán nem hasonlít semmihez, amit eddig hallottam ( klasszikus zenére gondolok). Nincs benne semmi kimódoltság, beosztottság, életidegenség. Van viszont eredetiség, tűz, remek zongorajáték ( Báll Dávid ezúttal is kitűnő volt), és a végén a szöveg nélkül éneklő kórus- elképesztő. Kíváncsi lennék ,mit szóltak ehhez a műhöz Szkrjabin korában ( a 20. század elején). Szerintem nem örültek neki. Ma, a 21. században már tátott szájjal ...

Fiatalkorom óta kedvencem az ún. etno-jazz ( ami már maga is egy sokágú zenei irányzattá fejlődött). Amit azonban a Togo All Stars zenekar művel, arra szavak nincsenek! Tchaka, tchaka című, közel negyedórás szerzeményükben- melynek igazából csak a váza van eltervezve, a többi improvizáció- az afrikai spritualitás minden csínját-bínját felvonultatják, az okkult túlzások nélkül. Itt egy másik dalt linkelek, mert ez is jó: https://www.youtube.com/watch?v=HVNRh86991Q Ráadásul igen eredményesen és fülbemászóan ötvözik az európai zenét az afrikaival, mégsem az az érzése a hallgatónak, hogy akkor na, ez most egy hibrid zene, hanem önálló entitás. A gyermeknek önálló személyisége van. A Togo All Stars bebizonyítja, hogy Afrikából indulva is lehet jó zenét művelni ( az albumok már Németországban és Hollandiában jelennek meg), ritmusosság és dallamosság igenis összeegyeztethető, a hallgató pedig megnézi a videót, és fél perc múlva már Afrika egyik őserdejében érzi magát, mint keresztény miss...

Tudják Önök, ki volt Arrigo Boito? Valószínűleg a magyar zenerajongók nagy része nem is hallott róla. Pedig az olasz mester nem volt kispályás a 19.század zenei életében. Ő írta például Giuseppe Verdi Falstaff és Otello című operájának librettoját. Nem akárkivel dolgozott tehát. Aztán, ahogy az már lenni szokott, a háttérember előrelépett, és gondolta, saját operát ír. Ez lett a Mefistofeles. A zeneművet 1862-ben mutatták be, a kritikusok és a közönség a "megosztó,de inkább nem"- címkéjű dobozba helyezték be. Magyarul: bukta, de nagyon. Már éppen levették volna a műsorról szegény Mefistofeles-t, amikor is újsághír jelent meg: két kritikus párbajozott az opera miatt. A vitatéma az volt: a Mefistofeles wágnerista, avagy nem wágnerista. A wágnerizmus, tetkintve megalkotójának északi származását, a mediterrán világban megbélyegző címkének számított. Azt tekintették wágneristának, aki csillogó, felszínes zeneművet ír, amelyben fontosabb a meghökentés, mint a mélyebb érzelmek é...