Bejegyzések

keresztény címkéjű bejegyzések megjelenítése

A Hallelujah magyar szövegéről

Nagyon szeretem, sokakkal együtt, az amerikai-kanadai Leonard Cohen: Hallelujah című dalát. Az utóbbi 1-2 évben egyre több magyar előadó is felveszi a dalt repertoárjába, a nevesebbek közül említsem  Kulka Jánost. Éneklik a Halleluját, magyarul. Zeneszerető keresztény emberként, pusztán hitre alapozva, sajnos, azt kell mondjam, nem tartom sikerültnek a magyar fordítást. Az alábbiak miatt: 1.A magyar emberek többsége, sőt,még a zsidó vallást gyakorlók többsége sem ismeri a héber zene sajatosságait, hangtanát. Ezért aztán a legtöbb hallgató számára az első strófa egyszerűen érthetetlen. Itt, véleményem szerint,el kellett volna rugaszkodni az eredeti szövegtől, nem fordítást, inkább átiratot kellett volna készíteni. 2. A szótagszám időnként nem stimmel, ezért az énekeseknek itt-ott el kell harapniuk egy-egy szótagot. Képzelem, mennyire örülök neki. 3. A negyedik versszakig azt hihetjük, kizárólag Istenről szól a dal azátn valahogy belekeveredik a szerelem. Ki érti ezt? Az vol...

Friderika:Hazatalálsz

2001.februárjában Friderika elkészítette Hazatalálsz című albumát. Rendkívül igényes, komoly produkcióval gazdagodott a magyar zene kincsestára. Érdemes ezért dalonként bemutatni az albumot. A lemez tartalmi koncepciója nem más, mint felvillantani egy megtért keresztény ember útját a bűnből az isteni igazságba. Zenei koncepciója pedig az, hogy mindezt a folyamatot zeneileg eklektikusan, a könnyűzenének nevezett ( olykor nagyon nehéz) művészet legkülönbözőbb stíluseszközeivel megtenni, úgy, hogy a produkció világi ember számára is elfogadható, jól hangzó legyen. A nyitódal a Sordino. Nagyszerű felütés, szinte behúzza a hallgatót egy adott világba, egyszerre sejtelmes és realista, Friderika keleties hangját jól ellenpontozza a férfi rap ( talán már nem olvasok annyira jól, de nem találom, ki rappel). Az igazi boldogság ( nem tudok jobb szót rá) olyan napsugaras dal. Azért nem írom, hogy dicséret, mert nem hangzik Isten neve. Ennek ellenére mindenki tudja, kiről van szó. Az énekhang ...

Ámen:Szabad vagy!

Valamikor, a kilencvenes évek elején, amikor Magyarországon minden változóban volt, egy Pajor Tamás nevű igen fiatal ember feléledt, kereszténnyé lett, Ámen nevű zenekara pedig átütő sikert aratott, legalábbis a keresztény fiatalok körében. Azóta ezek a fiatalok már felnőttek, családot alapítottak, némelyik még bizonyosmértékű karriert is befutott, az Áment , és a Szabad vagy című albumot pedig besorolták fiatalkoruk letűnt emlékei közé... pedig jó zene volt ez, az akkori idők funkys-popos ízlésvilágát próbálta meglovagolni, Istenre mutató dalszövegekkel. Azt kell mondjam, véleményem szerint a kísérlet nem minden elemében sikerült, de a Kapaszkodj meg! című dal maradandónak bizonyult, legalábbis az én fülemben. A Tűzijáték című dalt pedig még, az azóta eltelt huszonöt év dacára, képes vagyok felidézni, ami, ismerve az én memóriámat, bravúr, mármint az Ámen zenekar részéről. Szóval, a mai Teenagerek számára annyit: hallgassák meg ezt a lemezt, kérdezzék meg a fatert, mi az a furcsa...