Bejegyzések

Magyar Állami Hangversenyzenekar címkéjű bejegyzések megjelenítése

Brahms: Magyar táncok a Magyar Állami Hangversenyzenekar előadásában

A Magyar Állami Hangversenyzenekar ( ma már Nemzeti Filharmonikus Zenekar) Antal Mátyás vezényletével adja elő Johannes Brahms: Magyar táncok című művét. Nagyon kellemes, néhol vérpezsdítő előadás. Személyes kötődésem is van a műhöz: 12 éves koromban ez volt az első klasszikus zenei alkotás, amit hajlandó voltam végighallgatni ( akkor még lemezről), és tetszett. Nagyon fontosnak találom, hogy végre az egész művet egyben adják elő. A 21 Magyar táncot Brahms nagyon fontos műnek tekintette, s mindenekfelett. egységes egésznek. Nem 21 kis mű, véletlenszerűen egymás mellé rendelve, hanem nagyon okosan felépített, voltaképpen 21 tételből álló zenemű. Nem véletlenül hallható az F major hamarabb ,mint a D minor. Az iskolákban is így kellene hallgatni a tanulóknak, egyben. A MÁH előadásában ez az egység remekül megmutatkozik. Szóval, jó album, a magyar komolyzenei CD-k egyik legjobbika. Azt látom, hogy nehéz beszerezni. Azonkívül, ha szabad egy kritikai megjegyzést a borítóról: Brahms szem...