Bejegyzések

amerikai címkéjű bejegyzések megjelenítése

A Hallelujah magyar szövegéről

Nagyon szeretem, sokakkal együtt, az amerikai-kanadai Leonard Cohen: Hallelujah című dalát. Az utóbbi 1-2 évben egyre több magyar előadó is felveszi a dalt repertoárjába, a nevesebbek közül említsem  Kulka Jánost. Éneklik a Halleluját, magyarul. Zeneszerető keresztény emberként, pusztán hitre alapozva, sajnos, azt kell mondjam, nem tartom sikerültnek a magyar fordítást. Az alábbiak miatt: 1.A magyar emberek többsége, sőt,még a zsidó vallást gyakorlók többsége sem ismeri a héber zene sajatosságait, hangtanát. Ezért aztán a legtöbb hallgató számára az első strófa egyszerűen érthetetlen. Itt, véleményem szerint,el kellett volna rugaszkodni az eredeti szövegtől, nem fordítást, inkább átiratot kellett volna készíteni. 2. A szótagszám időnként nem stimmel, ezért az énekeseknek itt-ott el kell harapniuk egy-egy szótagot. Képzelem, mennyire örülök neki. 3. A negyedik versszakig azt hihetjük, kizárólag Istenről szól a dal azátn valahogy belekeveredik a szerelem. Ki érti ezt? Az vol...

Jennifer Rush:Classics

Jennifer Rush amerikai énekesnő az 1980-as években üstökösként tűnt fel. Tudott valami olyat, amit kevés kolléganője: énekelni. Amint az a Classics című albumról is kiderül, olyan hangi adottságai vannak, mint keveseknek. Ezért van az, hogy koncertjein még mai napság is több tízezren vannak jelen, köztük fiatalok is. A Classics című lemez hangulata egészében véve musicalszerű. Nagyívű dallamok, átfogó szövegek, óriási hang. Néhány dalról, csak válogatásszerűen: Érdemes rengetegszer meghallgatni a Destiny ( azaz: Végzet) című dalt: anak idején rajongói a Metropolitanba követelték az énekesnőt. Az I Come Undine egy igazi felpörgető dal, eső esetén ajánlott. A 25 Lovers pedig afféle óvatos bevezetés a száguldás előtt. Hogy mit szólok az Ave Maria feldolgozásához? Szerintem nem feldolgozás. Valahogy azt érzem, a harangzúgáson kívül semmit nem tesz hozzá az eredetihez, csak egy kicsit meggyorsítja. Az album végén található, Az Utazás Végén című dal ( Leslie Mándoki Intézte el, hogy Jenni...

Metallica:...And Justice for All

Ahogy a nagy klasszikus tudor írja:sic!, mert az eredeti Metallica-lemez címe bizony három ponttal kezdődik... Bevallom, zenei ízlésemet tekintve nem vagyok éppen egy nagy metálrajongó. Vannak azonban olyan lemezek, albumok, magyarok és külföldiek is, melyek tetszenek. Ezek közé tartozik az amerikai Metallica együttes ...And Justice for All című lemeze is, mely 1988-ban jelent meg. Mivel nem vagyok rajongója, nem vagyok szakértője sem a metálnak- ezen stílus esetében egyik feltételezi a másikat- van azonban két dal, amit szívből ajánlhatok azoknak is, akiknek szíve inkább a lágyabb muzsika után húz. Az egyik ilyen dal: One. Annyira keresetlen, mégis, annyira érzelmes- egy katonáról szól, aki már tényleg Egy- mivel elvesztette hallását, kezeit, lábát. Nagyon nagy előnye ennek a dalnak, hogy nem okkult... Dyers Eve: nos, ez már másabb dió. Ez egy igazi metál-dal, de nem az a dübörgően kemény, inkább ötletes, finom- olyan, mint amikor a hangolás gomb helyett a finomhangolás gombra ka...