Bejegyzések

Ámen címkéjű bejegyzések megjelenítése

Ámen:Szabad vagy!

Valamikor, a kilencvenes évek elején, amikor Magyarországon minden változóban volt, egy Pajor Tamás nevű igen fiatal ember feléledt, kereszténnyé lett, Ámen nevű zenekara pedig átütő sikert aratott, legalábbis a keresztény fiatalok körében. Azóta ezek a fiatalok már felnőttek, családot alapítottak, némelyik még bizonyosmértékű karriert is befutott, az Áment , és a Szabad vagy című albumot pedig besorolták fiatalkoruk letűnt emlékei közé... pedig jó zene volt ez, az akkori idők funkys-popos ízlésvilágát próbálta meglovagolni, Istenre mutató dalszövegekkel. Azt kell mondjam, véleményem szerint a kísérlet nem minden elemében sikerült, de a Kapaszkodj meg! című dal maradandónak bizonyult, legalábbis az én fülemben. A Tűzijáték című dalt pedig még, az azóta eltelt huszonöt év dacára, képes vagyok felidézni, ami, ismerve az én memóriámat, bravúr, mármint az Ámen zenekar részéről. Szóval, a mai Teenagerek számára annyit: hallgassák meg ezt a lemezt, kérdezzék meg a fatert, mi az a furcsa...