Zeneszemle: Mindenféle zenei albumokról:klasszikus,rock,jazz,népzene. Ajánló, nem letöltés!

Bartók zenéjének sokoldalúságáról az is árulkodik, hogy milyen sokféleképpen fel lehet dolgozni ( legalábbis 2015.óta, amikor lejárt a műveire vonatkozó jogvédelem). A Sárik Péter Trió látszatra lehetetlen vállalkozásba fogott, mikor X Bartók című lemezén Bartók-műveket dolgozott fel jazz stílusban ( hogy aztán a jazz is mennyire sokoldalú, mennyire gyűjtőfogalommá vált, az más kérdés). Az itt előadott klasszikus zenemű-feldolgozások közül nekem a Mikrokozmosz tetszik legjobban: ha két, pontosabban három szóban kellene összefoglalni: líra és lendület. Aki érdekel a szomszédos népek zenéje, örömmel fogja hallgatni a Román táncok adaptációját is. Bartók Béla- tudomásom szerint- nem rajongott a jazzért. Túl felszínesnek tartotta a dallamvilágot, illetve kifogásolta az improvizáció központi szerepét. Ugyanakkor értékelte a jazz mélyén megbúvó "népi lényeget", a százados mélységeket. Azt gondolom, a Sárik Péter Trió X Bartók című albuma tetszene a 20.század talán legnagyobb ma...

Hát, ez brutális volt! Néztem a MüpArt Classic sorozatot az m5 kulturális tévécsatornán ( csak az érdekesség kedvéért a dátum: 2020.január 15., este). Nem vagyok igazán tájékozott a klasszikus zenében, a meglehetősen nonkonform orosz zsenitől, Szkrjabintól pedig egyetlen művet sem ismertem. Kovács János karmester vezényletével felcsendült az orosz zeneszerző utolsó zenekari műve- és, bár nem jellemző rám, de padlót fogtam. Tátott szájjal bámultam a képernyőt, mint kamaszgyerek koromban a focimeccset. A Prométheusz- A tűz költeménye című zenekari darab egyáltalán nem hasonlít semmihez, amit eddig hallottam ( klasszikus zenére gondolok). Nincs benne semmi kimódoltság, beosztottság, életidegenség. Van viszont eredetiség, tűz, remek zongorajáték ( Báll Dávid ezúttal is kitűnő volt), és a végén a szöveg nélkül éneklő kórus- elképesztő. Kíváncsi lennék ,mit szóltak ehhez a műhöz Szkrjabin korában ( a 20. század elején). Szerintem nem örültek neki. Ma, a 21. században már tátott szájjal ...

Fiatalkorom óta kedvencem az ún. etno-jazz ( ami már maga is egy sokágú zenei irányzattá fejlődött). Amit azonban a Togo All Stars zenekar művel, arra szavak nincsenek! Tchaka, tchaka című, közel negyedórás szerzeményükben- melynek igazából csak a váza van eltervezve, a többi improvizáció- az afrikai spritualitás minden csínját-bínját felvonultatják, az okkult túlzások nélkül. Itt egy másik dalt linkelek, mert ez is jó: https://www.youtube.com/watch?v=HVNRh86991Q Ráadásul igen eredményesen és fülbemászóan ötvözik az európai zenét az afrikaival, mégsem az az érzése a hallgatónak, hogy akkor na, ez most egy hibrid zene, hanem önálló entitás. A gyermeknek önálló személyisége van. A Togo All Stars bebizonyítja, hogy Afrikából indulva is lehet jó zenét művelni ( az albumok már Németországban és Hollandiában jelennek meg), ritmusosság és dallamosság igenis összeegyeztethető, a hallgató pedig megnézi a videót, és fél perc múlva már Afrika egyik őserdejében érzi magát, mint keresztény miss...

Tudják Önök, ki volt Arrigo Boito? Valószínűleg a magyar zenerajongók nagy része nem is hallott róla. Pedig az olasz mester nem volt kispályás a 19.század zenei életében. Ő írta például Giuseppe Verdi Falstaff és Otello című operájának librettoját. Nem akárkivel dolgozott tehát. Aztán, ahogy az már lenni szokott, a háttérember előrelépett, és gondolta, saját operát ír. Ez lett a Mefistofeles. A zeneművet 1862-ben mutatták be, a kritikusok és a közönség a "megosztó,de inkább nem"- címkéjű dobozba helyezték be. Magyarul: bukta, de nagyon. Már éppen levették volna a műsorról szegény Mefistofeles-t, amikor is újsághír jelent meg: két kritikus párbajozott az opera miatt. A vitatéma az volt: a Mefistofeles wágnerista, avagy nem wágnerista. A wágnerizmus, tetkintve megalkotójának északi származását, a mediterrán világban megbélyegző címkének számított. Azt tekintették wágneristának, aki csillogó, felszínes zeneművet ír, amelyben fontosabb a meghökentés, mint a mélyebb érzelmek é...

Régi, de mindig aktuális lemez: egyéni, intellektuális. 1967-ben, több, mint 50 éve jelent meg az album. A metodista lelkész apa és templomi orgonista anya gyermeke,Don Ellis, foglalkozása szerint jazztrombitás volt, de volt a lelkében alami örök kísérletező. Aztán néha bejött a kísérlet, néha nem. Az electric Bath a sikeres próbálkozások közé tartozik. Don Ellist igencsak aggasztotta a rockzene előretörése az 1960-as években ( meg hippimozgalom is aggasztotta, de erről most nem szólunk.). Aztán kitalálta Don Ellis, hogy ( ha már a gát átszakadt) beemeli a rock bizonyos elemeit a jazzbe. Így született meg a jazzrock, más néven fúziós zene. Don Ellis szerint ő volt ennek a stílusnak a megalkotója, mások szerint meg nem. Dehát nem az lényeg ,hogy kirakta le a Lánchíd alapkövét, az a lényeg, hogy van Lánchíd... Az Electric Bath album legnagyobb erénye, hogy Ellis zenekara úgy játszik a hallgatóság hangulatával, mint macska az egérrel. Változatos ritmikájú dalok hol gyors, hol lassú, h...

Ákos Élő dalai...Az addigi életmű összessége és részben átdolgozása. Komplex stílusú, átfogja a könnyűzene valamennyi irányzatát: elektronikus pop, rock, progresszív rock, alán csak a punk hiányzik. Az Élő dalok huszonéves korom egyik maradandó zenei emléke. Nagyon modern, nagyon szerethető koncert-CD ( és műsoros kazetta, ó de jó kis hanghordozó volt az...). A Tanulékony szörnyeteg egyszerűen levett a lábamról, az utolsó három szám pedig- véleményem szerint- az egyik leghangulatosabb, legkreatívabb koncertlemez-rész. A Hello bús szomorúságát felváltja Az utolsó léevél bús szomorúsága- de mennyivel más a kettő! Mert bánkódhat az emberi lélek többféleképp. Ebből a szomorkás állapotból pedig kiemel az Esőkirály elképesztő feldolgozása. Mindig a mítosz emel ki a hétköznapok sivárságából. A Test - nem is tudom, mit mondjak. Befagy a szó. Csak Te vagy- ez már Istenről szó, a hétköznapok fogságában vergődő ember istenkereséséről.  Csak hallgasd, és tanulj. Saját magadról tanulj. Ák...

A Rómeó Vérzik zenekarral úgy ismerkedtem meg, hogy egy barátomnak megvolt a Három című CD, és betettük a lejátszóba. Nagyon elbűvölt, ahogy Kovács Koppány énekelt: tiszra volt és érthető, nagyon sok rockénekessel ellentétben. Feltekertem a lejátszót maximális hangerőre, és még akkor is tiszta volt és érthető. Tehát: tud. Amúgy a CD-ről annyit, hogy jó példája annak, hogy lehet rock and rollt, vagy mocskos rockot játszani anélkül, hogy rátévednénk az okkultizmus kétes mezejére. A szövegek vállalhatók, időnként filozofikusak, a zene tempós de nem követhetetlenül gyors, Az egész összességében véve: tanulságos és kellemes. Hogy melyik dal tetszett legjobban? Kalózhajó, Fényt a fejekbe! ( A szövegről eszembe jutott Zoárán egyik dala, a Soha ne higgyetek a szemeteknek!), valamint a címadó dal, a Három.... Az is tetszik, ahogy a szlovákiai magyarságukat kezelik. Természetesen, nem átpolitizálva. A Rómeó Vérzik szimpatikus zenekar. Több ilyen kellene.